Chapter 3

   Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.  

-

   És szóla Jób, és monda:  

-

   Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.  

-

   Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.  

-

   Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.  

-

   Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.  

-

   Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.  

-

   Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.  

-

   Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!  

-

   Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.  

-

   Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?  

-

   Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!  

-

   Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -  

-

   Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.  

-

   Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.  

-

   Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?  

-

   Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.  

-

   A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.  

-

   Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.  

-

   Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?  

-

   A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.  

-

   A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.  

-

   A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.  

-

   Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.  

-

   Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.  

-

   Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.  

-