Chapter 17

   Dávid imádsága. &Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jõ csalárd ajakról.  

-

   A te orczádtól jõjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.  

-

   Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi [rosszat; ha tán] gondoltam [is], nem jött ki a számon.  

-

   Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erõszakosnak ösvényeire.  

-

   Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.  

-

   Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.  

-

   Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.  

-

   Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.  

-

   A gonoszok elõl, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elõl, a kik lelkendezve vesznek körül engem.  

-

   Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.  

-

   Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.  

-

   Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülõ oroszlánkölyökhöz.  

-

   Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le õt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;  

-

   Az emberektõl, oh Uram, kezeddel, a világ embereitõl! Az õ osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bõvölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.  

-

   Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midõn felserkenek.  

-