Chapter 14

   Az asszonytól született ember rövid életû és háborúságokkal bõvelkedõ.  

-

   Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.  

-

   Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?  

-

   Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.  

-

   Nincsenek-é meghatározva napjai? Az õ hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.  

-

   Fordulj el azért tõle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.  

-

   Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az õ hajtásai el nem fogynak.  

-

   Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:  

-

   A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.  

-

   De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van õ?  

-

   Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:  

-

   Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az õ álmukból.  

-

   Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!  

-

   Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.  

-

   Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.  

-

   De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!  

-

   Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bûneimhez.  

-

   Még a hegy is szétomlik, ha eldõl; a szikla is elmozdul helyérõl;  

-

   A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.  

-

   Hatalmaskodol rajta szüntelen és õ elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el õt.  

-

   Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törõdik velök.  

-

   Csak õmagáért fáj még a teste, és a lelke is õmagáért kesereg.  

-